Még lehet jelentkezni a Nyomtass hidat! című, a Budapesti Gépészeti Szakképzési Centrum által középiskolás csapatoknak szervezett versenyre – mondta Schanda Tamás, a szakképzésért is felelős Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára az MTI-nek.

A megmérettetésen az indulóknak 3D nyomtatási technológiával kell hídszerkezetet építeniük, a nevezésre péntekig, azaz január 31-ig van lehetőség. A legteherbíróbb szerkezeteket készítő csapatok pénzjutalomban is részesülnek a március 13-án megrendezendő versenyen. A zsűri elnöke Hanák Tímea lesz, aki a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-nél a kőröshegyi völgyhídért felel, és Európa egyetlen női hídmestere – jegyezte meg.
Schanda Tamás elmondta: ez az esemény és a hasonló versenyek kiemelten fontosak a kormánynak. Ugyanis azt segítik elő, hogy a gyerekek, a fiatalok minél hamarabb megismerjék a korszerű technológiáknak nemcsak a szórakoztató, hanem a későbbiekben a szakmájukban is hasznosítható oldalát – közölte. Elismerésként és sikerként említette, hogy tavaly Magyarországon rendezték meg a World Robot Olympiad világdöntőjét. Mint mondta, ez a verseny Magyarországra irányította a robotikával foglalkozó szakemberek figyelmét is.
Az államtitkár hangsúlyozta: a kormány célja az, hogy a magyar fiatalok a jövő nyertesei legyenek. Kifejtette: ezért erősítették meg osztrák mintára a szakképzés rendszerét úgy, hogy minél inkább gyakorlatorientált legyen, és ezért ösztönzik a felsőoktatás és a vállalatok együttműködését is. A fiataloknak versenyképes, a munkaerőpiacon értékes tudást kell szerezniük – szögezte le.

mti/BGéSZC Kommunikácó