Útra keltek a BGéSzC Eötvös Gólyák Velence felé

 

A BGSzC Eötvös Loránd Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája gólyatábora
Velence, 2019. 08. 28-30.

 

Hagyományainkhoz híven idén is megszerveztük leendő kilencedikes tanulóink számára a gólyatábort. Ez a rendezvény egyre népszerűbb új diákjaink körében, ami azon is látszik, hogy tavalyi 60 fős létszám idén 80-ra emelkedett. Betegség és egyéb problémák miatt négyen lemondták, így végül 75 fiúval és 1 lánnyal indultunk Velencére.
A gyerekeket már előre 3 csoportra osztottuk az „Egy csapat egy osztály” elvet követve. Mivel a leendő 9. A és B osztályból sokan jöttek, ez ott meg is valósult. A C csoport a leendő C és E osztály tanulóiból állt össze.

 

Évek óta része a programnak a tó körüli kerékpározás, a sárkányhajózás és a csapatépítés, idén is ezek képezték a program fő elemeit. Ezek köré építettük az egyéb foglalkozásokat: a strandolást, a sportversenyeket, a közös játékokat.
Az egyik csapat már az első nap délelőttjén nyeregbe pattant, hogy körbe kerekezze a tavat.  Egy másik csapat sárkányhajózásra indult, a harmadik pedig a jó időt kihasználva strandolt.

 

A finom ebéd után kis pihenő következett, majd újra a fő programok következtek, forgószínpad módjára váltakozva.
A nagy meleg eléggé megviselte a biciklizőket, de fáradhatatlan kollégáink mindenkit lelkesítettek, illetve türelmesen megvártak.
Fizikailag nem olyan megterhelő, viszont gondolkodtató és tájékozódási képességet igénylő feladat a sárkányhajóban evezve a térképet követni és a kihelyezett pontokat megtalálni. Itt volt nagyon ügyes és gyors csapat, de volt kevésbé sikeres, sokára célba érő hajó is.
Mind a kerékpározás, mind a hajózás nagyon jó csapatépítő, a csapatszellemet erősítő feladat, hiszen együtt, egy célért kell dolgozniuk.
Ezeken kívül a csapatok részt vettek csapatépítő foglalkozáson is, ahol mindenki megmutathatta, hogy mennyire tud társaival együtt dolgozni, mennyire kreatív vagy azt, hogy éppenséggel mennyire jó vezető.

 

Nagy örömünkre 3 leendő 9. osztály osztályfőnöke is eljött a táborba és részt vett a játékos csapatépítő foglalkozáson a gyerekekkel együtt.
Az első napot a kitűnő vacsora után egy ügyességi feladatsor zárta, amit testnevelőtanár kollégánk állított össze.

 

Azt gondoltuk, hogy a hosszú, sportolással és játékkal teli nap után a gyerekek fáradtak lesznek, de nem így történt. A fürdés és a takarodó után még sokáig kellett várnunk, mire minden faház elcsendesedett.
Túl sok időt nem hagytuk az alvásra, hajnali 4 órakor sípszóval és kiabálással ébresztettük a tábor lakóit, rókavadászatra hívtuk őket. A tábor területén elhelyeztünk 240 db rókás képet, azokat kellett a bokrok alatt, fák ágai között kutatva megkeresniük. Voltak, akiknek sikerült, mások alig láttak az álmosságtól és ezen a telefonok elemlámpája sem segített.  Végül szinte az összes rókát megtalálták és egy órával később már mindenki ágyba került újra.

 

A második napon folytatódott a program és nap végére mindenki biciklizett, evezett, csapatot épített, strandolt, ismerkedett, és focizott, kosarazott, ha éppen ahhoz volt kedve.
Tanári gárdánk kiegészült 2 idősebb tanulónkkal, akik sokat segítettek a tábor során. Meséltek a gólyáknak az iskoláról, a tanárokról, a különböző iskolai eseményekről. Sőt, a második este ők állítottak össze és vezényeltek le egy sportprogramot, ami nagy sikert aratott.
Ezt a napot tábortűzzel zártuk. A tűz körül állva a leendő kilencedikesek letették a gólyaesküt, ezután pedig órákon át tartó közös zenehallgatás – éneklés következett.

 

Az utolsó nap rövid volt, a reggeli és a pakolás – rendrakás után indultunk is a vonathoz.
Fáradtan, de mosolygósan, élményekkel gazdagon érkeztünk haza.
A gyerekektől már a vonaton azt hallottuk, hogy nagyon jól érezték magukat és ugyanezt a visszajelzést kaptuk a szülőktől is.
Nagyon örültünk ennek, hiszen minden erőnkkel azon voltunk, hogy tartalmas, emlékezetes tábort szervezzünk leendő tanulóink számára, és új terveink, ötleteink is vannak már a jövő évre.

 

 

 

Köszönöm kollégáim munkáját:

 

Ágostonné Juhász Gyöngyi
            táborvezető

 

 

 Kép(ek):