Hírek
centrum
Pedagógusnapi ünnepség
Oktatói verseny eredmények, Herrmann-díjak átadása, diákpályázat-nyertesek és versenyfelkészítők díjazása

Június 5-én a centrum 12 intézményéből közel 200 oktató és tanuló vett részt a pedagógusnapi ünnepségen. A rendezvényen Nagy-Józsa Dorottya „Emberként az AI korában” című, gondolatébresztő előadását követően került sor az idei Oktatói Verseny eredményhirdetésére.
A Herrmann-díjat – a szakmai oktatás szolgálatában, annak fejlődésének elősegítésében, valamint az emberi értékek gyarapításában végzett kimagasló és példamutató tevékenység elismeréseként – idén két oktató és három tanuló vehette át.
Az ünnepség keretében elismerésben részesültek azok a kollégák is, akik eredményesen készítették fel tanítványaikat az országos versenyekre, valamint sor került a „Tanítva tanulni” diákpályázat eredményhirdetésére is.
Köszönjük vállalati partnereinknek és a BKIK képviselőjének megtisztelő jelenlétét, Dorkának az inspiráló előadást, oktatóink és tanulóink egész tanév során végzett elkötelezett és eredményes munkáját.




KAPCSOLÓDÓ HÍREK

A Budapesti Gépészeti Szakképzési Centrum tanulója nyerte a Járműdiagnosztikai Tanulmányi Verseny országos döntőjét
Kiemelkedő eredményt ért el a Budapesti Gépészeti SZC Kossuth Lajos Két Tanítási Nyelvű Technikumának tanulója a 2026. május 20-án megrendezett Járműdiagnosztikai Tanulmányi Verseny országos döntőjén.
centrum

Rendhagyó oktatási környezet 34 képben
2026. május 13-án a pezsgő iskolai élet, a vidám iskola, a közösségépítés témájában adták elő projektjeiket oktató kollégáink
BGéSZC


